C. G. Jung termékek hol kapható? (árak, boltok)

A kiváló személyiségek teljesítménye többféle módon szemlélhető. Az egyik ezek közül, amikor egyéni fejlődésük, az őket befolyásoló történelmi, illetve a nehezen meghatározható kollektív hatások – más szóval a korszellem – fényében nézzük őket. Jung figyelme mindenekelőtt a korszellemet kompenzáló vagy abból fakadó nagy kulturális mozgalmak – kiváltképpen az alkímia –, valamint az egymástól oly különböző területeken, mint a medicina, a pszichoanalízis, az orientalisztika, a képzőművészetek és az irodalom, úttörő elméleteket hozó, teremtő emberi szellem felé irányul. Jung ezúttal nem a gyakorlatról, a gyógyításról ír, hanem Paracelsus, Freud, a Ji Csinget németre fordító Richard Wilhelm, Joyce és Picasso kapcsán gondolkodik az archetipikus struktúrákból előáramló tudományos és művészi kreativitásról, a „szellem-archetípus” dinamikájáról. Esszékötet: középkori orvoslásról, alkímiáról, pszichoanalízisről, keleti kultúráról, művészetről. Noha tudós ember írja, nem „tudományos”. Olykor személyes vallomás. Lebilincselő. Első ízben jelenik meg Magyarországon az az életműsorozat, amely lényegében Jung valamennyi fontos munkáját eredeti formájában tartalmazza. A Scolar Kiadó 21 kötetesre tervezett sorozata izgalmas szellemi kalandot kínál: a lélektan tudományában való elmélyedést, egy nagyformátumú egyéniség megismerését, s remélhetően ezeken keresztül az olvasók gondolkodásmódjának kiszélesedését, önismeretének bővülését. Ezek a kötetek mind önállóan, mind egymással összefüggésben izgalmas olvasmányoknak ígérkeznek. A sorozat kötetei: Freud és a pszichoanalízis (ÖM 4)  Lélektani típusok (ÖM 6) Az archetípusok és a kollektív tudattalan (ÖM 9/I) A nyugati és a keleti vallások lélektanáról (ÖM 11) A szellem jelensége a művészetben és a tudományban (ÖM 15) A pszichoterápia gyakorlata (ÖM 16) A személyiség fejlődése (ÖM 17)

„A személyiséget mint az ember teljességének kifejeződését C. G. Jung a felnőtt ember ideáljaként írta le, amelynek tudatos megvalósítása az élet delén túl az emberi fejlődés végcélja. Ennek eszköze az individuáció. Munkássága vége felé Jung e cél megértésére és leírására szentelte a legnagyobb figyelmet. Ugyanakkor köztudomású, hogy az én a gyermek- és fiatalkorban keletkezik és szilárdul meg. Elképzelhetetlen lenne az individuációs folyamattal foglalkozni anélkül, hogy a fejlődés ezen korai szakaszával ne törődnénk. A kezükben tartott kötet olyan válogatás, amely Jungnak a gyermekkor pszichológiájáról szóló írásait tartalmazza. Ennek magvát az a három előadás alkotja, amelyet Az analitikus pszichológia és a nevelés címmel tartott. Jung úgy véli, hogy a szülők és nevelők lelki állapota mértékadó a gyermek növekedési és érési folyamatában, különösen a szokatlanul tehetséges gyermekek esetében. A szülők közötti nem kielégítő lelki viszony fontosságát a gyermekkor pszichogén zavarainak okaként hangsúlyozta, ezért szinte kínálta magát, hogy A házasság mint lelki kapcsolat című munkáját is belevegyük a kötetbe. Hogy a gyermekkor problémakörét összekössük a felnőtt ember önmagává válásával, ezért ebben a válogatásban kapott helyet A személyiség alakulásáról című tanulmány is, amely – a cím és a tartalom alapján – tökéletesen ideillik. Kötetünk írásai cáfolják azt a még mindig közkeletű előítéletet, hogy C. G. Jung pszichológiája csupán az élet második felével foglalkozik, illetve végső soron arra vonatkozik. Egy olyan korban, amikor az összes nevelési alapelv megkérdőjeleződik, minden olvasó sokat tanulhat Jung írásaiból, mivel ő bizonyos szempontból pedagógiai problémákkal foglalkozik. Önnevelés nélkül másokat nevelni éppoly kevéssé lehetséges, mint emberi érettséget elérni tudatosság nélkül.” (Részlet a német kiadó előszavából) A sorozat kötetei: Az elmebetegségek pszichogenezise (ÖM 3) Freud és a pszichoanalízis (ÖM 4) Lélektani típusok (ÖM 6) Két írás az analitikus pszichológiáról (ÖM 7) Az archetípusok és a kollektív tudattalan (ÖM 9/I) A nyugati és a keleti vallások lélektanáról (ÖM 11) Az alkimista elképzelésekről (ÖM 13) A szellem jelensége a művészetben és a tudományban (ÖM 15) A pszichoterápia gyakorlata (ÖM 16) A személyiség fejlődése (ÖM 17) Előkészületben: Aión (ÖM 9/II)

Az életműsorozat két kötetben megjelenő 18. részét olyan írások – előadások, előszavak, könyvismertetések, újságcikkek – alkotják, amelyek különböző időpontokban és alkalmakkor jelentek meg. Ezek eddig még német nyelven is csak nehezen voltak hozzáférhetők, noha szerves részét képezik Jung életművének: olyan, a pszichológiával érintkező témákat tárgyalnak, melyekkel a szerző tudományos alapossággal is foglalkozott, így például a gyakorlati pszichiátria mellett az okkultizmus és a spiritizmus kérdéskörét. Az első három fejezet Jung pszichológiájának alapgondolatait tárgyalja. A legelső fejezet az 1935-ben Londonban tartott öt előadás, a Tavistock Lectures anyagát tartalmazza: ismerteti a szerző felfogását az emberi pszichéről és bemutatja a kutatásaihoz használt módszereket. A második és a harmadik fejezet Jung pszichológiájának egyik fő témájával, azoknak a szimbólumoknak a jelentésével foglalkozik, amelyeket a tudattalan hoz létre, és amelyek az álmokban jelennek meg és válnak értelmezhetővé, míg a negyedik, ötödik és hatodik fejezet a Jung-életműsorozat I., III. és IV. köteteihez kapcsolódó, azok tartalmát kiegészítő vagy árnyaló kisebb írásokat gyűjti egybe.

Az életműsorozat 18. kötetét Jung korábban még németül is nehezen hozzáférhető írásai alkotják, amelyek olyan témákat érintenek, melyekkel tudományos alapossággal is foglalkozott.   A szimbolikus élet című kétrészes kötet különleges helyet foglal el ebben az életműsorozatban. Jung ugyanis tudományos munkássága során számos olyan előadást tartott, illetve rengeteg olyan könyvismertetőt, előszót és újságcikket írt, melyek sokáig még német nyelven is nehezen voltak elérhetők, pedig az életmű szerves részét alkotják, és olyan, a pszichológiához kapcsolódó témákkal is foglalkoznak, mint például az okkultizmus és a spiritizmus. Az első kötet az életműsorozat 1–4. kötetéhez kapcsolódó kiegészítő anyagokat tartalmazta, míg a mostani második kötet az 5–17. kötet tematikáját kiegészítő írásokat gyűjti egybe. Magyar vonatkozású kuriózum az az előszó, amelyet Jung egyik művének magyar kiadásához írt, illetve az 56-os forradalom kapcsán született rövid írása. Ahogy az életmű mindegyik kötetében, úgy ebben is alapos és precíz név- és tárgymutató segíti elő a gazdag és értékes anyagban való tájékozódást.

Az Összegyűjtött Munkák 8. kötete, A tudattalan dinamikája túlnyomórészt olyan írásokat tartalmaz, amelyek Jung alapvető felismeréseit és lényeges munkahipotéziseit mutatják be. Hat tanulmány foglalkozik a szerző egyik fontos művével, a Wandlungen und Symbole der Libido-val szemben megfogalmazott ellenvetésekkel, illetve dokumentálják  a libidóelméletét, amelynek kidolgozását 1912-ben kezdte meg, de csak 1928-ban zárta le. Az „Elméleti gondolatok a pszichés tényező lényegéről” című írás mindenekelőtt a szerző ismeretelméleti álláspontját mutatja meg. Ebben a tanulmányban a „tudat” és a „tudattalan” fogalmait azok történeti fejlődésében és az ösztönfogalommal való összefüggésében vizsgálja. Mint az „Ösztön és tudattalan” című írásból is kiderül, ez a kérdés Jungot már 1919-ben foglalkoztatta, és vizsgálódásainak eredményei vetették meg utóbb a jungi archetípustan alapjait is. Jelen kötetbe került a „Szinkronicitás mint az akauzális összefüggések elve” című tanulmány is, mivel ebben olyan ösztönösen, illetve archetipikusan meghatározott tényállásokról van szó, amelyek a kauzalitás elvével nem ragadhatók meg: sokkal inkább olyan, az érzékelésre vonatkozó koincidenciákról van ugyanis szó, amelyek új dimenzióval gazdagítják a tudományos megértést. Nagyon is érthetőnek tűnik, hogy Jung sokáig halogatta ezen, a tudományt forradalmasító írásának közzétételét. A szinkronicitástan a modern fizika és az analitikus pszichológia közötti összefüggéseket mutat ki a valóság egy eleddig még alig kutatott és nehezen megközelíthető határterületén. E három fő írás köré csoportosulnak jelen kötet tematikusan kapcsolódó cikkei. „Az élet fordulóján” és „A transzcendens funkció” című cikkekre különösen fel kell hívnunk a figyelmet. „Az életút fordulóján” az individuációs folyamat problémájával foglalkozik, amely főként az életút második felében felmerülő feladat, míg „A transzcendens funkció” – amelyet a szerző 1916-ban írt, de csak negyven évvel később tett közzé – a tudattalan folyamatok prospektív jellegét vizsgálja. Innen indulnak Jung értekezései az „aktív imagináció”-ról, amely az analitikus pszichológián belül a lélektani tapasztalatok és vizsgálódások lényeges elemét képezi. Empirikus alapon egyes elméleti koncepciókkal foglalkoznak azok a rövidebb írások, amelyekben a szerző a világnézet, a valóság és valóságon túli valóság, a szellem és élet, valamint a szellemhit kérdéseit tárgyalja. A szerző ezeket fenomenológiailag próbálja megragadni és a pszichológiai kutatás számára elérhetővé tenni. Tartalomjegyzék I. A lélek energetikájáról II. A transzcendens funkció III. A komplexuselméletről általánosságban IV. A lelkialkat és az öröklődés pszichológiai jelentősége V. Az emberi viselkedés pszichológiai determinánsai VI. Ösztön és tudattalan VII. A lélek szerkezete VIII. Elméleti gondolatok a pszichés tényező lényegéről IX. Általános szempontok az álom pszichológiájához X. Az álmok lényegéről XI. A szellemhit pszichológiai alapjai XII. Szellem és élet XIII. Korunk pszichológiájának alapproblémája XIV. Analitikus pszichológia és világnézet XV. Valóság és valóságon túli valóság XVI. Az életút fordulóján XVII. Lélek és halál XVIII. A szinkronicitás mint az akauzális összefüggések elve Már megjelent kötetek: 3          Az elmebetegségek pszichogenezise 4          Freud és a pszichoanalízis 5          Az átalakulás szimbólumai 6          Lélektani típusok 7          Két írás az analitikus pszichológiáról 9/I       Az archetípusok és a kollektív tudattalan 9/II      Aión 10        A változó civilizáció 11        A nyugati és a keleti vallások lélektanáról 12        Pszichológia és alkímia 13        Az alkimista elképzelésekről 15        A szellem jelensége a művészetben és a tudományban 16        A pszichoterápia gyakorlata 17        A személyiség fejlődése 18/I     A szimbolikus élet 18/II    A szimbolikus élet

Az életműsorozat jelen kötetében – két hosszabb esszé mellett – a szerző rövidebb terjedelmű tanulmányai szerepelnek, köztük olyan jelentős és sokat vitatott írásai, mint A tudattalanról, a Wotan és A katasztrófa után. A tanulmányok az egyes embernek a társadalomhoz fűződő kapcsolatát, illetve az ebből fakadó pszichológiai problémákat tárgyalják. „C. G. Jung 1918-ban A tudattalanról címmel tette közzé a jelen gyűjteményes kötet alaphangját megadó cikkét. Ebben azt a meggyőző elméletét vázolja föl, hogy az az európai konfliktus, melyet akkoriban szinte kizárólag materialista szemszögből tekintettek, alapjában a csoportokat és nemzeteket alkotó egyén kollektív tudattalanjában gyökerező pszichológiai válságot tükrözi. Jung ezt követően egy sor olyan tanulmányt írt, melyek a kor viszonyait taglalják – különös tekintettel az egyes ember társadalomhoz fűződő kapcsolatára. Jelen kötet első nyolc, a két világháború közt született tanulmánya a bevezető értekezésben is érintett témákat boncolgatja tovább, és a modern ember tudattalan adottságainak föltárásával és az önmegismerés jelentőségével foglalkozik, mely utóbbi feladata az volna, hogy képessé tegye az individuumot a társadalmi nyomással szembeni ellenállásra. Emellett olyan specifikus témák is terítékre kerülnek, mint például a társadalmi változások hatása a nemek viszonyára és az etnikai tényezőknek a pszichológiai elméletek fejlődésére gyakorolt befolyása. Ezeket négy, az 1946-os Kortörténeti tanulmányok című kötetben közzétett tanulmány követi, melyekben Jung kimutatja, hogy az egyes páciensek álmai és fantáziái lényegében az általa »pszichés járványok«-nak nevezett gyökeres társadalmi és politikai átalakulásait, a nemzetek tudattalan életének tendenciáit tükrözhetik. Wotan című, először 1936-ban publikált esszéjében a germán istent a Németországban működő és a nemzetiszocialista mozgalomban kifejezésre jutó ösztönerőket szimbolizáló archetipikus alakként írja le. Azok a pszichés dinamizmusok, melyeket Jung az egyének és csoportok viselkedéséből vezetett le, jóval nagyobb mértékben is kimutathatók voltak, mint azt a szerző utolsó életéveiből származó két terjedelmesebb írásában is bemutatja. A Jelen és jövő című tanulmány újra az egyén és a tömegtársadalom közti viszonyt veszi elő, az Egy modern mítosz: Az égen látható dolgokról címűben pedig egy olyan mítosz születését vizsgálja, melyre Jung technológiától uralt korunk természettudományos irányultságának kompenzációjaként tekint. Mivel a civilizáció válságát morális krízisként ítéli meg, a jóról és rosszról, valamint a lelkiismeret pszichológiai funkciójáról alkotott felfogása (XVI. és XVII. számú tanulmányok) a téma szükséges és jelentős kiegészítései. A recenziók és rövid tanulmányok (XIX–XXIV. számú tanulmányok) Jung egyik kortársának, Hermann Keyserling grófnak a nemzetiségi problémákról és az Egyesült Államokban és Indiában tett látogatásairól írt munkáira vonatkozó spontán és személyes hangvételű reakciók. Végül a kötet függelékében azokból az évekből származó dokumentumok olvashatók, amikor Jung a Nemzetközi Általános Orvosi Pszichoterápiás Társaság elnöke és a társaság folyóirata, a Zentralblatt für Psychotherapie szerkesztője volt. Tetterős alkata és mind a társadalom, mind pedig kollégái iránt érzett elkötelezettsége vette rá, hogy elvállalja e tisztséget, mely olyan kedvező platformot jelentett számára, ahol a lehetőségek adta kereteken belül szállhatott síkra a németországi nemzetiszocialista rezsim alatt fenyegetett helyzetbe került pszichoterápiáért. Tevékenysége miatt méltatlanul került az elfogult és hiányosan informált kritika kereszttüzébe. Mindazon célokat, melyekért fáradhatatlanul küzdött, a megfelelő dokumentumok segítségével első alkalommal jelen kötet mutatja be.” (Részlet az előszóból)

Jung munkásságának központi témája az archetípusok vizsgálata. Életműsorozatának két kötetből álló, 9. része e témáról szóló tanulmányokat tartalmaz: az I. kötet, Az archetípusok és a kollektív tudattalan a rövidebb esszéket gyűjtötte egybe, míg az Aión kifejezetten a Selbst („mély-én”) archetípusával foglalkozik, különös tekintettel ennek vallástörténeti vonatkozásaira. Úttörő jelentőségű pszichológiai munkáról van szó, hiszen ahogy a szerző a kötet zárószavában megfogalmazta: „Minden kutatónak kötelessége, hogy dokumentálja, amennyire csak lehet, leleményeit és nézeteit, de arra is vállalkoznia kell, hogy alkalomadtán egy-egy hipotézissel is előmerészkedjen, még ha fenn is áll a tévedés veszélye. Ugyanis leginkább a tévedésekből származtak a legalapvetőbb igazságok, és ha nem tudjuk valamiről, hogy micsoda, akkor már az is az ismeretek gyarapodását jelenti, ha azt tudjuk róla, hogy mi nem.”

Az életműsorozat (C. G. Jung Összegyűjtött Munkái; röviden: ÖM) 13. kötete az alkimista elképzelésekkel foglalkozik.  Jung  az 1920-as évektől kezdve  nagy figyelmet szentelt az  alkímiának, mert úgy vélte,  bensőséges kapcsolatban áll azokkal a jelenségekkel, amelyekkel a tudattalan pszichológiája gyakorlati okokból kénytelen foglalkozni. A kötetben olvasható öt hosszú tanulmány az alkímia filozófiai és vallási vonatkozásait tárgyalja. Ezekben több állandó témáját dolgozza fel új megközelítésből:  Az aranyvirág titka (egy  ősi kínai  jógakönyv), Zoszimosz látomásai és Paracelsus személye gyakran visszatérő motívumok Jung munkásságában.  Az aranyvirág titkához írt kommentárban az ősi kínai filozófiák (különösen a tao), a vallás és az alkímia kapcsolatát vizsgálja. Zoszimosz látomásainak  következtetéseit a psziché és a kollektív tudattalan szempontjából értelmezi. Paracelsusról például így ír: „Paracelsus valamennyi filozofáló alkimistához hasonlóan azt kereste, ami képes hozzáférni az ember sötét, testhez kötött természetéhez, a lélekhez, amely világba és anyagba ágyazottságában  megfoghatatlanul, idegenszerű, démoni alakokban önmaga számára rémisztően nyilvánul meg, és szerinte az életet megrövidítő betegségek titkos gyökere.” A bölcsek fájában a következő gondolatot fejti ki: „A tudattalan archetípusos megjelenítéseiben gyakorta találkozunk a fa vagy általában a csodás növény képével. A továbbiakban elsőként az individuális képek reprodukcióját és elemzését adom, vizsgálódásom második részében pedig az alkímiából ismert »filozófusok fájáról« és annak történeti vonatkozásairól szólok. A képek az alkotó fantázia spontán produktumai; egyetlen tudatos indítóokuk azon élmény kifejezésének szándéka, mely akkor születik, mikor a tudat úgy fogad be tudattalan tartalmakat, hogy nem tesz erőszakot a tudattalanon, nem szakítja ki  őket onnan.”  Jung ezúttal különösen sok illusztrációt használ mondanivalója szemléltetésére: a könyvet pácienseinek rajzai és festményei egészítik ki.

Az archetípusok és a kollektív tudattalan C. G. Jung analitikus felfogásának központi fogalmai. Eredetüket a szerző legkorábbi publikációjáig, a Zur Psychologie und Pathologie sogenannter occulter Phänomene (1902) című orvosi disszertációig követhetjük vissza, amelyben egy fiatal hisztériás médium fantáziáiról számol be, és hasonló forrásokat követve vizsgálódik. A nevezett két fogalomra számos későbbi írásában utal; lassanként egyre határozottabb körvonalat öltöttek az első meghatározások, amelyeket azonban mindig újrafogalmazott, míg végül ki nem alakult az elmélet stabil magva (a szó eredeti értelmében finomította a „meglátásait”). Jelen kötet olyan munkákból áll, amelyek 1933 és 1955 között keletkeztek, és a címként szolgáló két fogalmat körvonalazzák, dolgozzák ki. Az első három tanulmányt („A kollektív tudattalan archetípusairól”, „A kollektív tudattalan fogalma”, „Az archetípusról, különös tekintettel az anima fogalmára”) elméleti alapvetésnek tekinthetjük. Ezeket olyan publikációk követik, amelyek egy-egy archetípussal foglalkoznak, nevezetesen az „anya”, az „újjászületés”, a „gyermekisten” illetve az „isteni lány”, majd a „szellem” motívuma a népmesék alapján, és az úgynevezett „csaló” (kópé). Legvégül az archetípusok és az individuációs folyamat kapcsolatának vizsgálata következik. A mandalák központi szimbolikájával foglalkozik a kötet két utolsó tanulmánya.

A C. G. Jung Összegyűjtött Munkái című sorozat ötödik kötete a szerző egyik legfontosabb és legúttörőbb írását tartalmazza annak teljes és végleges formájában. Az első változat még 1911-ben jelent meg, és azt Jung többször is átdolgozta: számos új bekezdést toldott be – másfelől viszont egész oldalakat is törölt –, módosításokat eszközölt és kiegészítéseket írt szinte mindegyik bekezdéshez. Stiláris szempontból a szöveg egyszerűbbé és tömörebbé vált. Jung mellőzi az egykori pszichoanalízis és pszichiátria szaknyelvét: személyesebbé válik, kora előrehaladtával pedig kifejezésmódjában is körültekintőbb, értékeléseiben visszafogottabb, „békésebb” lesz; másfelől viszont annál határozottabban él saját, időközben jól bevált fogalmaival (mint archetípus, animus–anima, árnyék, Selbst stb.), megvilágítja ezeket és általuk munkája tárgyát is. „Lehetetlennek vállalkozásnak bizonyult, hogy megtartsam 1912-es stílusomat, számos olyan dolgot kellett ugyanis bevennem munkámba, amit csak évtizedekkel később fedeztem fel. Megpróbáltam mindazonáltal – egy sor radikális beavatkozás ellenére is – a lehető legtöbbet meghagyni az eredeti építményből, hogy a korábbi kiadásokkal való folytonosságot megőrizzem. A jelentős változtatások ellenére sem állíthatjuk, hogy ezáltal más könyv jött volna létre. Ez már csak azért is kizárt, mert a munka egésze tulajdonképp mindössze egy skizofrén prodromális stádiumra vonatkozó gyakorlati elemzéshez készült. Ezen eset szimptomatikussága úgyszólván Ariadné fonalaként vonul végig a jelképszerű párhuzamok labirintusán, vagyis olyan amplifikációkon, melyek az archetipikus összefüggések értelmének megállapításában nélkülözhetetlenek. Az ilyen párhuzamosságok kidolgozása fölöttébb helyigényes, ennélfogva az esetábrázolások a nehezebb feladatok közé tartoznak. Ez azonban a dolog természetéből fakad: minél mélyebbre hatolunk, annál szélesebb az alapzat – éppenséggel nem keskenyedik el és végződik csúcsban, mint például a pszichés traumák esetében. Az effajta elmélet tehát a traumatikusan érintett lélek olyan ismeretét feltételezi, mellyel senki nem rendelkezik, míg nem mélyedt el a tényleges tudattalan kutatásának fáradságos munkájában. Ehhez viszont terjedelmes összehasonlítási anyag is tartozik, ahogyan azt az összehasonlító anatómia sem nélkülözheti. A szubjektív tudattartalmak ismeretének birtokában azonban még semmit sem tudunk a pszichéről és annak tényleges »földalatti« életéről. A kutatómunkához – mint minden tudományban – a pszichológiában is meglehetősen széles körű ismeretek szükségeltetnek; jelen esetben tehát a neurózispatológia és neuróziselmélet felületes ismerete messze nem elégséges, mivel ez az orvosi szakterület csak a betegséget tartja számon, míg magáról a beteg lélekről semmit nem tud. Jelen könyvvel tehetségem szerint ezen az áldatlan helyzeten kívántam segíteni – egykor és ma egyaránt.” (Részlet Jungnak a negyedik kiadáshoz írt előszavából)